Lexikon szócikk

Hatt János
Szerecseny 1928. augusztus 5. - Mosonmagyaróvár 2002. március 16.
Foglakozása(i):
Édesapja Hatt János földműves, hosszabb ideig bíró volt a faluban, édesanyja Ackermann Erzsébet háztartásbeli. Az első öt osztályt a szerecsenyi katolikus elemi iskolában végezte, utána a győri bencés gimnáziumban tanult. Itt érettségizett 1949-ben. 1944-45-ben egy évet fogolytáborban töltött. Érettségi után tanulmányait Budapesten az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta, 1953-ban itt kapott középiskolai tanári diplomát történelem-földrajz szakon. Első munkahelye a Győri 402. sz. Ipari-tanuló Iskolában volt. 1954-ben nevezték ki igazgatónak a Mosonmagyaróvári Ipari-tanuló Iskolába, ahol 1959 nyaráig dolgozott. Ekkor a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnáziumba helyezték át, ahol 1988-ig, nyugdíjba vonulásáig igazgatóként dolgozott. Sokat tett azért, hogy a régi, szűk épület helyett a gimnázium és a kollégium korszerű, új épületbe költözhessen. Még igazgatósága alatt bővítették is az épületet, amelyben így lehetőség nyílt a két-tannyelvű gimnázium elhelyezésére. Hatt János a nevelésközpontú iskola híve és megteremtője volt. Minden tanulót ismert, és alapelve szerint bánt vele: ”Követelek Tőled, mert becsüllek!” Nyugdíjazása után is tanított a gimnázium Ifjúsági Tagozatán. Hosszú ideig elnöke volt a Tudományos Ismeretterjesztő Társaság mosonmagyaróvári szervezetének. Kitüntetései: Társadalmi Munkáért Emlékérem (ezüst és arany fokozat), Kiváló Munkáért (1986), Munka Érdemrend ezüst fokozat (1988), Pedagógus Szolgálati Emlékérem, Mosonmagyaróvár Pro Urbe-díja (2002). Mosonmagyaróváron a Feketeerdei úti temetőben nyugszik.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Szirányi Péter: Hatt János elment
    Mosonvármegye: Mosonmagyaróvár és Környékének Lapja Mosonmagyaróvár, 1997- 6. évf. 2002. 4. sz. 16. p.
A szócikk szerzője:Tuba László