Középiskolai tanulmányait szülővárosában, főiskoláit
Budapesten,
Charlottenburgban (USA)
és a
karlsruhei műegyetemen végezte. Az utóbbiban
szerzett műszaki doktorátust 1909-ben. Az első világháború kitöréséig egy berlini
cég
oranienburgi gyárának vezetője volt.
Vártüzér-hadnagyként 18 hónapot szolgált az olasz fronton, kétszer sebesült. A
nagy-és kisezüst vitézségi érem, Signum Laudis, Károly csapatkereszt tulajdonosa.
1916 végén helyezték
Magyaróvárra az épülő
lőporgyárhoz, itt a háború végéig üzemi parancsnok. 1919 végén ismét egy
németországi (
Schwetzingen) gyárba ment, 1923-ban
ennek igazgatója és műszaki vezetőjeként nevezik ki a
Magyaróvári Műselyemgyár Rt. vezérigazgatójának. Nemcsak a gyár
fejlesztésének és a külkereskedelemnek volt szaktekintélye, hanem munkásainak
emberséges, segítőkész vezetője is. Nevéhez fűződik az ipartelepi (olasz) kápolna
1928/29-beli felújíttatása és a hitélet számára történt megnyitása. Szerepet vállalt
lakóhelyének,
Moson nagyközségnek képviselőtestületében
és a megyei törvényhatósági bizottságban, igazgatósági tag volt a Mosonvidéki és a
Mosonmegyei Takarékpénztárakban. 1944-ben zsidó vallású sorstársaival együtt
deportálták, ahonnan visszatért. 1946-ban lisztcsempészés ürügyén letartóztatták. A
vád hamisnak bizonyult, mert a kiszállított élelmiszer ellenértékeként a
Műselyemgyár nyersanyagot kapott, Havas Bélát szabadon engedték. A forrásként
szereplő újság híre szerint
Budapestre költözött,
sorsának további alakulásáról nincsenek értesüléseink.