Apja bécsi születésű vasúti hivatalnok volt. A család 1857-től 1862-ig
Mosonban élt (az állomás épületében lakott), innen
Brünnbe távozott. Kainz a középiskolát
Bécsben végezte, ezután a politechnikum hallgatója lett, innen
iratkozott be a színiiskolába.
August Förster
pártfogásába vette, de ő hamarosan
Marburgba ment, ahol
rögtön színpadra lépett. Innen
Förster 17 éves
korában
Lipcsébe hívta, de itt nem tudott azonosulni a
lipcseiek konzervativizmusával. Tehetségét igazán a
meiningeni udvari társulatnál fejthette ki (1877-1880), ahol szinte az
összes ifjú hőst alakította.
Ernst Possart innen
Münchenbe szerződtette (1880-1883), ezután a
berlini Deutsches Theaterhez ment. E színháztól
Barnay Lajos a rivális Berliner Theaterhez csalta, de
Kainz a szerződést megszegve nem foglalta el helyét, ezért csak vendégjátékokból
élt. Angliába és Észak-Amerikába is eljutott, s feleségül vette
Sarah Hutzler amerikai írónőt. 1892-ben ismét a
Deutsches Theaterhez került, végül 1899-ben diadalmas pályájának utolsó állomásánál,
a
bécsi udvari színháznál (Burgtheater) volt színész
1910-ig addig hallatlan nagy fizetéssel. Kainz József a XIX. század legkiválóbb
német-osztrák színészei közé tartozott. Azokban a szerepekben volt a legnagyobb,
amelyekbe a modern ember differenciáltságát vihette bele, egyes méltatói szerint az
ideges impresszionizmus művésze volt. Művészi képességét az eredetiség és a
sokoldalúság jellemezte, kívül állt minden konvención. Utolsó
budapesti szereplése a Vigadóban 1909. november 24-én volt. Kortársai a
modern színművészet vezéralakjának tartották. Főbb szerepei: Hamlet, Rómeó, III.
Richárd, Mephisto, Marcus Antonius (Shakespeare); Tasso, Heinrich (Hauptmann);
Osvald (Ibsen); Tartuffe (Moliére).
