Lexikon szócikk

Kiss Ödön
Pozsony 1912. - Mosonmagyaróvár 2005. augusztus 1.
Foglakozása(i):
Alap és középfokú tanulmányait Pozsonyban végezte. Családjával később Győrbe költözött. Itt ismerkedett meg Halmos Lászlóval (1909-1997), aki ekkor a győri székesegyház karnagya volt. Az ő hatására iratkozott be a zeneakadémia egyházkarnagy szakára, ahol tanulmányait 1935-ben fejezte be. Tanulmányai befejezése után Bánhidára került, ahol megszakítással hat éven át dolgozott segédkántorként, illetve kántorként. 1947-ben pályázat útján került Mosonmagyaróvárra és állt a Mosoni Egyházközség szolgálatába, de emellett a helyi gimnáziumban is tanított. Ekkor vette át a két évtizede működő Mosoni Ének- és Zeneegylet (M.É.Z.E) irányítását is. A kedvezőtlen politikai helyzet miatt gimnáziumi állásából távoznia kellett, a helyi zeneiskolában és egy vidéki iskolában tanított. 1972-ben vonult nyugdíjba, ezt követően csak az egyházzenével foglalkozott orgonistaként.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Csiszár Péter: Az élet muzsikája
    Mosonmagyaróvár Mosonmagyaróvár, 1989-1990. 2. évf. 1990. 4. sz. 2. p.
  • Enzsöl Imre: A Mosoni Ének- és Zeneegylet (M.É.Z.E.) Emlékkönyve: 1926-2001 Mosonmagyaróvár, 2001. 42. p.
  • http://www.hitvallas.hu/regi/hitv0511/hitv051107.html
A szócikk szerzője:Kimlei Péter