Lexikon szócikk

Benóczy Béla
Farkastorok 1875. április 7. - Mosonmagyaróvár 1940. május 21.
Foglakozása(i):
A személynév névalakjai:
Apja, Czinczer Károly Farkastorokon volt uradalmi erdész, édesanyja Benóczy Erzsébet. Nagyszombatban végezte el a főgimnáziumot, 1895-ben itt érettségizett. A pozsonyi jogakadémián tett jog- és államtudományi vizsgát. Pályáját 1900. február 1-jén mint közigazgatási gyakornok Moson megyében kezdte, Nezsideren és Rajkán teljesített szolgálatot. 1901-ben tiszteletbeli szolgabíró, 1901-1903 között vármegyei másod aljegyző. Az első világháborúban a 13. pozsonyi honvédgyalogezredhez vonult be, századosként szerelt le. Mivel rokkanttá vált, a hadvezetőség a magyaróvári lőporgyárhoz osztotta be, előbb vezetői majd igazgatói rangot viselt. A Tanácsköztársaság idején sokat tett a gyár egyben tartásáért. 1920-tól vármegyei másodfőjegyző, később főjegyző. Moson vármegye megszűntekor, 1923-ban vonult nyugdíjba. 1908-tól 1910-ig Czinzer Béla, 1910- 1919 között Benóczy Béla néven szerkesztette a „Mosonvármegye Hivatalos Lapja” című periodikát. Titkára majd főtitkára, később alelnöke volt a Mosonmegyei Történelmi és Régészeti Egyesületnek, lelkesen tevékenykedett a múzeum építésében.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Győr szab. Kir. városi és Győr-Moson-Pozsony k. e. e. megyei fejek. Szerk. Palatinus József, Halász Imre Győr, 1931. 257. p.
  • Mosonvármegye: Magyaróvári Hírlap Magyaróvár, 1903-1945. 1940. 05. 23. 2. p.
A szócikk szerzője:Tuba László