Mint hatesztendős árva a
soproni apácák zárdájába került 14 éves koráig. Későbbi tanulmányai során tanításból tartotta fenn magát. Pályáját 1882-ben
Kapuváron a katolikus népiskola tanítójaként kezdte, 1885-től
Nagycenken, majd
Acsalagon volt kántortanító.
1889-ben a Moson megyei
Szajdapusztára került a főhercegi uradalmi iskolához. 1896-ban
Magyaróvárra állami iskolai tanítóvá nevezték ki. Itt tagja lett a Széchenyi-Körnek, a Magyaróvári Férfidalárdának, az Úszó- és Korcsolyázó Egyletnek, a Széchenyi Kaszinónak, szervezője a Gyermekvédelmi Ligának.
1907-ben hozta létre a Magyaróvári Iparos¬- és Kereskedő Kört, amelynek négy évig elnöke, s élete végéig tiszteletbeli elnöke volt. Részt vett a Házépítő Rt. és a Polgári Takarék-egylet megalakításában, s kezdeményezésére jött létre 1910-ben a
magyaróvári ipartestület, ennek iparhatósági biztosa is volt.
Segítette a
magyaróvári munkásgimnáziumot, a tanítóság, a tanítóözvegyek és- árvák érdekeinek védelmét. Tisztségviselője volt az Eötvös-Alapnak, 1900-tól alelnöke, 1910-1914-ig elnöke, 1919 után tiszteletbeli elnöke a Mosonvármegyei Általános Tanítóegyletnek.
Igazgatósági tagja volt az Iparostanonc-iskolai Tanítók Országos Szövetségének és a Tanítóegyesületek Országos Szövetségének.
Magyaróváron ő szervezte meg az iparostanonc-iskolát, amelynek később vezetője lett. 1919-ben a községi tanács tagjává és a tanítóegyesület elnökévé választották, emiatt később - bár tisztázta magát a vádak alól - kellemetlenségei származtak.
Az 1900-ban induló
„Mosonvármegye” című lapnak Pataki volt a
magyaróvári szerkesztője, e lap megszűnte után a
„Magyaróvári Hírlap” belső munkatársa, 1908-tól a
„Mosonvármegye” című hetilap főmunkatársa, a
„Budapesti Hírlap” állandó tudósítója. Cikkeket írt a helyi lapokba, a
„Dunántúli Hírlap”-ba és tanítói szaklapokba. Élete végén rokonaihoz
Rákospalotára költözött, itt is temették el.
