1932-ben a
pozsonyi tudományegyetemen szerzett diplomát magyar-filozófia-francia szakon, de tanulmányokat folytatott a
prágai és a
párizsi egyetemen is.
Rövid ideig
Pozsonyban tanított gimnáziumban, de 1938-ban politikai okokból eltávolították állásából. 1938-tól
Pozsonyban, majd Szlovákia német megszállása után
Budapesten volt újságíró.
Részt vett a csehszlovákiai magyar írók Sarló-mozgalmában, ő volt a szlovákiai kisebbségi magyar irodalom keresztény színezetű, antifasiszta arculatának egyik fő formálója.
1945-ben el kellett hagynia Csehszlovákiát, Magyarországra települt.
1948-ban
Mosonmagyaróváron megbízott igazgatóként vette át a piarista gimnáziumot, és magyar irodalmat is tanított.
1950-től
Sopronban a Berzsenyi Gimnázium igazgatója, a Soproni Szabadegyetem szervezője.
1956-ban elhagyta Magyarországot,
Bécsben élt, majd a
Stuttgart melletti
Reutlingenben volt könyvtárigazgató.
1975-ben nyugdíjazták. Peéry színvonalas publicisztikájában és művészileg igényes prózájában a két világháború között a Duna-völgyi népek kölcsönös megértését szolgálta.
Tagja volt a csehszlovákiai PEN Clubnak és a Masaryk Akadémiának. Čapek és Fučik műveit fordította magyarra.
A Németországi Magyar Írók Munkaközössége egyik alapítója és elnöke (1971-74) volt.
Tanulmányai 1939 és 1948 között
„Az Ország Útja” (Budapest), a
„Magyar Figyelő” (Pozsony) és a
„Korunk” (Kolozsvár) című folyóiratokban, 1956 és 1963 között a nyugati magyar lapokban és folyóiratokban jelentek meg.
Jelentősek Babitsról, Kassákról, Márairól és a szlovákiai magyar irodalomról szóló tanulmányai. Ezek egy része franciául és németül is megjelent.
