Lexikon szócikk

Péter Pál
Szentes 1924. március 11. - Győr 2012. január 30.

Foglakozása(i):
A személynév névalakjai:
Műve(i):
*Győr-Moson-Sopron megye fürdőgyógyászati adottságai és jelentősége a gyógyidegenforgalom terén (társszerző). = Balneológia, gyógyfürdőügy, gyógy-idegenforgalom. 18. évf. 1997. 1-2. sz. p. 56-65.
*A hazai balneológia jövője. Hozzászólás id. Fröchlich Lóránt dr. vitasorozat-indító közleményéhez. = Balneológia, gyógyfürdőügy, gyógy-idegenforgalom. 22. évf. 2001. 1-2. sz. p. 62-64.
Apja Péter Ernő jogász. Gyermekkorában a hegedű vonzotta, 1942-ben mégis a szegedi egyetem orvosi karára iratkozott be, hogy elkerülje a frontszolgálatot. 1949-ben a Zeneakadémián Waldbeuer Imre növendékeként végzett hegedű szakon. Ugyanakkor tehetséges rajzoló is volt, karikatúráit a család múzeumaként szolgáló szentesi házukban állították ki. 1950-ben befejezte orvosi tanulmányait, s munkába állt a szentesi kórház laboratóriumában. Később reuma szakorvosként sokat foglalkoztatta a termálvíz terápiás alkalmazásának lehetősége. Szentesről való távozásának egyik oka lehetett, hogy ott a frissen fúrt termálkút vizét nem állították a gyógyítás szolgálatába. Az 1960-as évek elején Győrbe költözött a család. Dr. Péter Pál Mosonmagyaróváron a kórházi labor vezetője lett, de reumatológusként praktizált Csornán, Kapuváron és Mosonmagyaróváron is. A mosonmagyaróvári kórház ideiglenes, kísérleti gyógyfürdő osztályán az 1960-as évek második felében az ő kísérletei alapján lett elismert, minősített gyógyvíz a Lucsony utcai hévízkút vize, amely az egészségügyi miniszter engedélye alapján az első gyógyvíz volt a megyében. Az egykori tisztasági fürdő Kossuth Lajos utcai épületében folytak a nőgyógyászati kezelések, ivókúra-kísérletek, idült légúti megbetegedések aeroszolos gyógykezelése és a reumatológiai kezelések. A konyhasós-bikarbonátos gyógyvizek inhalációs, illetve ivókúra formájában történő alkalmazását később a győri és a kapuvári gyógyfürdőkben is bevezették. Dr. Péter Pálnak nagy szerepe volt abban, hogy Szentesen a szülői ház a Koszta József Múzeum egyik kiállítóhelye lett Péter Pál Polgárház néven. Nemcsak a házat adományozta Szentesnek, hanem a család bútorait, kottáit, könyvtárát, berendezési tárgyait, fotóit stb. is, így értékes helytörténeti gyűjteményhez jutott a város. Péter Pál búcsúztató szentmiséje 2012. február 9-én Győrben a Szent Imre templomban volt, majd Szentesen a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.
A szócikkhez használt forrás(ok):
A szócikk szerzője:Tuba László