Lexikon szócikk

Salamon magyar király
? 1053. - ? 1087.

Foglakozása(i):
I. András király és Anasztázia kijevi hercegnő fia volt. Az egyik legkalandosabb életű Árpád-házi uralkodónknak tartják. Már 1058 őszén királlyá koronázták és a német király Judit nevű lányával jegyezték el. Ez a német területek felé békét, de András és Béla öccse között háborút hozott. Lengyel segítséggel Béla győzött, de a német birodalmi hadak 1063-ban tényleges királysághoz juttatták Salamont, mint IV. Henrik vazallusát. A gyermek uralkodó fő támogatója Anasztázia és I. András régi emberei voltak. 1063 őszén már lengyel hadak jöttek a Géza herceg vezette ellentábort megsegíteni. Tárgyalások után Gézáé lett a dukátus, az ország egyharmada. 1071-ig tartott köztük a béke. Ekkor Nándorfehérvár ostrománál összevesztek Géza túlkapásai miatt. 1074-ben a király Mogyoródnál döntő vereséget szenvedett és a mosoni és pozsonyi várakkal erősített nyugati határszélre szorult vissza. Itt is uralkodóként viselkedett, saját haderővel és pénzveréssel. Ekkor már állt a mosoni Királydombon (Bergli) a kazettás földvár, amely a korban jelentős erősség volt. Kőépületet mindmáig nem találtak a régészek, pedig egy királyi udvartartáshoz hozzátartozhatott. Anyja az admonti apácakolostorba, felesége pedig apjához ment. Géza katonai erővel nem tudta legyőzni, 1077-ben váratlanul meghalt. A hatalom László öccse kezébe került, akivel 1081-ben megegyezett a lemondásról megfelelő ellátás fejében, ami egy háromszor koronázott királynak jár. Ám összeesküvése miatt 3 évre börtönbe került. Ezután a moldvai besenyők segítségével próbálta - sikertelenül - visszavenni a koronát 1085-ben. A besenyők egyik bizánciak elleni hadjáratában fejezte be életét.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Kristó Gyula-Makk Ferenc: Az Árpádok: Fejedelmek és királyok Bp., 2003. p. 93-105.
  • Haller János: Nevezetes embereink kézirat oldalszám nélkül
A szócikk szerzője:Enzsöl Imre