Lexikon szócikk

Samodai József
Mosonszentmiklós 1920. augusztus 7. - Győr 1984. szeptember 18.
Foglakozása(i):
Az elemi iskolát szülőfalujában végezte. Művészi képességét Pandúr József fedezte föl, amikor 1939-ben restaurálta a falu templomát. Ő alkalmazta műhelyében 19 évesen a szegénység miatt képzetlen Samodait, aki tőle tanulta el a templomfestés művészetét, s őt tekintette mesterének. 1941-ig dolgozott itt, majd a harctérre került. A hadifogságból hazatérve Somogyi Antal művészettörténész, mosonszentmiklósi plébános bíztatására módszeres tanulásba kezdett. Borsa Antal a tanítványává fogadta és négy éven át folyamatosan adta át neki az Iparművészeti Főiskola anyagát. Ekkor Borsa mellett dolgozott a győri székesegyház Maulbertsh-freskóinak restaurálásánál. Mattioni Eszternek a győri Vörös Csillag (ma Rába) Szálló falképeinél segédkezett. Önállóan restaurálta a mosonszentmiklósi templomot és 1975-ben ő aranyozta a győri városháza dísztermét. Korai templomi munkáira elsősorban Szőnyi István győr-nádorvárosi seccói hatottak, pályájának vége felé inkább a markánsabb megformálás jellemezte munkáit. Biztos rajztudásáról, gazdag színfantáziájáról és nagy alkotó kedvéről az egyházmegye sok temploma tanúskodik. Festői és grafikai munkásságát szűkebb hazájának táji szépségei és népélete ihlették, előadásmódja közérthető, realisztikus. 1954 óta szerepelt táblaképeivel kollektív és egyéni tárlatokon. A Győri Képzőművészeti Kör kiállításán olaj-, akvarell-, pasztell- és temperaképekkel vett részt. 1980-ban önálló kiállítása volt a győri Műcsarnokban. Emlékkiállítás: Czuczor Gergely Bencés Gimnázium (Győr), 1985.; Huszár Gál Városi Könyvtár (Mosonmagyaróvár), 2005.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Seregélyi György: Magyar festők és grafikusok adattára Szeged, 1988. 531. p.
  • Salamon Nándor: Kisalföldi művészek lexikona. Győr, 1998. 268. p.
  • Győri életrajzi lexikon Győr, 2003. 290. p.
  • Samodai József 1920-1984.: Egy életmű feltámadása. Szerk. Tóth Csaba Győr, 2002. 95 p.
A szócikk szerzője:Tuba László