Lexikon szócikk

Schummel József
Albertkázmérpuszta 1915. január 17. - Mosonmagyaróvár 1987. március 28.
Foglakozása(i):
Műve(i):
*Legelő- és rétgazdálkodásunk megjavításának gyakorlati módszerei Győr-Sopron megyében. Győr, 1966.
*Legelő- és rétműveléstani gyakorlati jegyzet. Mosonmagyaróvár, 1967.
Középiskolai tanulmányait a magyaróvári piarista gimnáziumban végezte. 1933-1934 között Felsőbb Tejgazdasági és Tejipari Szaktanfolyamra járt. 1938-ban szerzett oklevelet a Magyaróvári Gazdasági Akadémián. Ezt követően gazdatisztként dolgozott Mernyén, a piarista rend Somogy megyei uradalmában. 1945-1949 között az Első Mernyei Hengermalom vezetője volt. 1949-ben került Mosonmagyaróvárra, ahol 1955-ig a tejüzemben dolgozott. 1955-ben került az Észak-Dunántúli Mezőgazdasági Kísérleti Intézethez, ahol Gruber Ferenc munkatársaként a legelők műtrágyázásával, a gyepnövények minőségének javításával foglalkozott. 1960-tól volt a mezőgazdasági akadémia növénytermesztés-tani tanszékének munkatársa: a rét- és legelőművelés tantárgyat oktatta. Doktori értekezését is e témakörben készítette el 1961-ben. Kutatási eredményeit a gyakorlatban is felhasználták a Hanságban és Győr-Sopron megye termelőszövetkezeteiben. 1977-ben egyetemi docenseként, gyepgazdálkodási szakértőként vonult nyugdíjba.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Márton Gézáné: Dr. Schummel József egyetemi docens
    Óvári mezőgazda Mosonmagyaróvár, 1955- 23. évf. 1978. 6. sz. 8. p
  • Késmárki István: Dr. Schummel József
    Óvári mezőgazda Mosonmagyaróvár, 1955- 32. évf. 1987. 4. sz. 7. p.
  • Schummel Tamás közlése Schummel Tamás, Budapest
A szócikk szerzője:Kimlei Péter