Féltelkes jobbágyivadék harmadik gyermeke, a helyi iskola legjobb tanulója volt. A szülők szegénysége miatt ismeretlen pártfogó jóvoltából tanulhatott a
győri polgári iskolában.
Ennek elvégzése után
Sopronban 1940-ben kijárta a tanítóképzőt, ahonnan a
csepeli Weisz Manfred gyár tanonciskolájához került.
Képzett harckocsizó hadapród-őrmesterként mégis elkerülte a háborút, tartalékosként azonban hamarosan egy örményországi orosz lágerben találta magát.
Hazatérve a
budapesti tudományegyetem bölcsészkarának esti tagozatán tanult. 1952-ben kitűnő eredménnyel magyar és történelem szakos tanár diplomát szerzett.
Ekkor jegyezte el magát a XVI-XVII. századi magyar és erdélyi történelemmel. Német származása miatt csaknem derékba tört a pályája, tíz évet az egyetemtől kénytelen volt távol tölteni.
Tankönyvszerkesztő lett és elindult a tudományos pályán is. 1978–1984 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen oktatási dékán, 1984-től egyetemi tanár, a történettudományok kandidátusa.
Neves művelője volt a történelemtanítás szakmódszertani elméleti kutatásoknak.
Tankönyvei, szöveggyűjteményei, tankönyvelméleti, szakdidaktikai munkái több pályázatot nyertek és több nyelven, még japánul is megjelentek. Fontos szerepe volt a középiskolai történelemtanításba bevezetett forrás-elemzés gyakorlat kidolgozásában.
1986-ban post mortem „Molnár Erik-emlékérmet” kapott. Munka közben, Finnország fővárosában érte a halál.
