Lexikon szócikk

Bozi Ferenc
Lajtakörtvélyes 1903. június 11. - Bécs 1979. május 26.

Foglakozása(i):
Műve(i):
*A háborús évek (Sárközi Sándor gondozásában). = Moson Megyei Műhely. 5. évf. 2002. 1. sz. p. 52-71.
Középiskolai osztályait a magyaróvári piarista gimnáziumban kezdte, 1924-ben Vácon fejezte be. 1926-1930 között a budapesti egyetemen tanult teológiát, latint és történelmet. 1931-ben Tatán, 1932-1934 között Vácon, 1935-ben Sátoraljaújhelyen, 1936-1943 között Budapesten gimnáziumi tanár, 1944-1948-ig a rend mosonmagyaróvári gimnáziumának és konviktusának igazgatója. A Hunnia Filmstúdió 1944-ben - részben szigetközi helyszíneken - forgatta a „Két Bajtay” című filmjét, amelyet még abban az évben három fővárosi filmszínházban be is mutattak. A nevelő célzatú történetet tartalmazó film hosszabb ideig volt a mozik műsorán. Mosonmagyaróvári bemutatójára már nem kerülhetett sor. 1949-ben kooperátor volt a helyi plébániaegyházban. 1950-ben ment külföldre, először a rend kremsi, majd bécsi középiskoláiban tanított és volt kollégium-igazgató. A 70-es évektől kezdve a rendi köteléken kívül élt Bécsben. Végakarata szerint hazahozott hamvait a magyaróvári köztemető piarista sírkertjében helyezték végső nyugalomra.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Mosonvármegye: Magyaróvári Hírlap Magyaróvár, 1903-1945. 1944. 03. 05. p. 1-2.
  • Léh István: A magyar piarista rendtartomány történeti névtára 1666-1997. Bp., 1998. 66. p.
A szócikk szerzője:Thullner István