A magyar üzemtani iskola jeles képviselője. Édesapja a Pannonhalmi Főapátság gazdatisztje volt.
1909 és 1912 között járt a
magyaróvári akadémiára.
Ujhelyi Imre igazgató tanácsára döntött a szakoktatási pálya mellett a már tapasztalt végzős.
A háborús és a tanácsköztársasági időkben begyűjtési feladatokat látott el kormánybiztosként Moson megyében. Közgazdasági ismereteit a
budapesti műegyetemen bővítette.
1922-től
Magyaróváron átvette az üzemtani tanszék irányítását. Az intézmény 1942-től főiskolai címet kapott, s őt „nyilvános rendes tanár”-rá nevezték ki.
1943-1945 között prodékán volt. 1946-tól az új szervezeti keretek között még taníthatott, ám az intézmény 1949-ben történt - átmeneti - bezárásakor kényszernyugdíjazták.
Hosszú munkássága - az etetési kísérletektől a mezőgazdasági közgazdaságtan kérdésein át a feldolgozási problémákig - rendkívül széles körű.
Cukorrépa-kutatásai talán a legismertebbek külföldön is. A két világháború között a városban sok érdekes előadást tartott különböző szervezésben.
Gyakorlatilag megszámlálhatatlan publikációt hagyott hátra. Nyugdíjazása ellenére az „Akadémia” maradt a mindene, szinte haláláig dolgozott.
1972-ben gyémántdiplomát kapott. A
magyaróvári temetőben nyugszik.