Lexikon szócikk

Milinkó István
Fülöpszállás 1924. december 25. - Keszthely 2014. május 27.

Foglakozása(i):
Műve(i):
*A paprika komplex növényvédelme. Bp., 1966.
*Mezőgazdasági növénykórtan (társszerző). Bp., 1967.
*Növényi betegségek (szerkesztő). Gödöllő, 1975.
Felsőfokú tanulmányait a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Főiskolán kezdte meg. A világháború és a mosonmagyaróvári intézmény megszűnése miatt oklevelet végül 1950-ben Budapesten szerzett. Pályáját Budapesten a Növényvédelemi Kutatóintézetben kezdte 1950-ben, majd 1954-ben Kecskemétre került a Duna-Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézethez. 1962-ben meghívták a Mosonmagyaróvárra, ahol 1963-ban megalapította a főiskola első önálló növényvédelmi tanszékét, amelyet közel tíz éven át irányított. 1969-1970-ben ösztöndíjasként az Amerikai Egyesült Államokban kutatott és dolgozott. 1972-ben Keszthelyre helyezték át, ahol az egyetem növénykórtani tanszékét vezette. Különböző növények vírusbetegségeivel és az ellenük való védekezéssel foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el a paradicsom és a paprika növényvédelmének terén. 1990-ben vonult nyugdíjba. Közel húsz könyv, jegyzet elkészítésében vett részt szerzőként, társszerzőként. Több mint húsz magyar, német és angol nyelvű szakcikket írt. Számos hazai és külföldi tudományos társaságnak volt a tagja. 2012-ben Keszthely városa „Keszthely Város Díszpolgára” címmel tüntette ki. Temetése 2014. június 20-án volt a keszthelyi Szent Miklós temetőben.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Természettudományos és műszaki ki kicsoda Bp. 1986-1988. 1. 288. p.
  • Révai új lexikona Szekszárd, 1999- 14. 535. p.
  • A tanszékek és egységek története: 1954-1993. Szerk. Czimber Gyula, Horváth Károly Mosonmagyaróvár, 1993. p. 89-90.
  • Takács András: Búcsú professzor Milinkó Istvántól: 1924-2014.
    Növényvédelem Budapest, 1965- 50. évf. 2014. 8. sz. 389. p.
A szócikk szerzője:Kimlei Péter