Középfokú tanulmányait az
egri cisztercita gimnáziumban végezte.
1890-től az
egri jogakadémia hallgatója volt. 1894-ben joggyakornok
Budapesten,
1896-ban
Egerben. 1898-ban az egri törvényszéktől a
nagyigmándi járásbírósághoz került, mint aljegyző.
1903-tól ugyanitt jegyző, majd albíró. 1906-ban lemondott az igazságszolgáltatásban betöltött állásáról. 1907-től már a Moson vármegyei
Halászin
élt és
Arakon gazdálkodott. Agilis és aktív tagja volt Moson vármegye közéletének. 1909-ben a Mosonvármegyei Gazdasági Egyesület alelnökévé
választották. 1910-ben, az akkor alakuló Moson Megyei Gőzeke-szövetkezet elnöke lett. 1909-ben Moson vármegye törvényhatósági bizottsága elfogadta azt a tervezetét,
amit „A kóbor cigányok megrendszabályozása” ügyében készített, sőt több vármegye feliratilag támogatta is ezt a javaslatot. Cikkeiben foglalkozott még a megye
mezőgazdasági viszonyaival, valamint a lótenyésztés fejlesztésével is. 1912-ben a Moson vármegyei lótenyésztési bizottság elnöke lett. Az első világháborúban a 13.
gyalogezredben szolgált, a háború végén huszárszázados volt. A világháború után visszatért Komárom vármegyébe. Az 1920-as évek elején vezető szerepet játszott a
Magyar Országos Véderő Egylet és az Ébredő Magyarok Egyesülete
tata-tóvárosi szervezeteiben. Az 1920-as évek közepétől a
Komáromvármegyei Gazdasági Egyesületben és a Vértesaljai Lótenyésztő Szövetségben vállalt vezető tisztségeket.
Tatán részt vett a
leventék oktatásában, ebben a városban követett el öngyilkosságot.
