Lexikon szócikk

Kárpáti György
Budapest 1923. február 5. - Budapest 2006. február 8.

Foglakozása(i):
Középiskolai tanulmányait a Budapesti Bólyai Reáliskolában végezte, ezzel párhuzamosan húsipari tanuló is volt. Középfokú tanulmányai után dolgozott egy hentesmesternél és a Budapesti Közvágóhídon is. 1951-től az Országos Magyar Mezőgazdasági Ipari Kutató Intézet munkatársa volt. 1959-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet. 1959-1962 között az Országos Húsipari Kutatóintézetben dolgozott. Ezt követően a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület főtitkárává választották, majd Moszkvában a KGST titkárság élelmiszeripari osztályának tanácsosa lett. 1971-1981 között Budapesten a Központi Élelmiszeripari Kutató Intézet munkatársa volt, ahol az Élelmiszeripari Technológiai Főosztályt vezette. Éveken át foglalkozott a húsok előhűtésével és fagyasztásával. Javaslata alapján vezették be Magyarországon a húsok tömbfagyasztását. Egyik legnagyobb szakmai eredménye a magyar szalámigyártás technológiájának empirikus felmérése volt. 1981-ben nevezték ki Mosonmagyaróvárra, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karára, ahol az Élelmiszertechnológiai és Mikrobiológiai Tanszék munkáját irányította 1987-ig, nyugdíjba vonulásáig. 1983-ban a kezdeményezésére indult meg Mosonmagyaróváron a húsfeldolgozás és tartósítás szakirányú képzés.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Tenk Antal: Dicső múltunk II.: A magyaróvári agrárfelsőoktatás második száz éve: A nagy átalakulás évszázada:(1918-2018) Győr-Mosonmagyaróvár, 2018. 314. p.
  • A tanszékek és egységek története: 1954-1993. Szerk. Czimber Gyula, Horváth Károly Mosonmagyaróvár, 1993. 155. p.
  • H. Z.: .: Dr. Kárpáti György (1923-2006.)
    Élelmezési ipar Budapest, 1950-2009. 60. évf. 2006. 3. sz. 74. p.
A szócikk szerzője:Kimlei Péter