Lexikon szócikk

Cselley Kálmán
Magyaróvár 1870. augusztus 10. - Magyaróvár 1939. január 6.
Foglakozása(i):
Cselley János közjegyző fia. Felesége, született Schinner Emma tanítónő a helyi Szociális Missziótársulat elnöke volt, akit XI. Pius pápa a Pro Ecclesia et Pontifice érdemrenddel tüntetett ki 1930-ban. 1904-ben kötött házasságukból származott János fia, aki szintén a jogi pályát választotta és ügyvédként dolgozott Magyaróváron. Cselley Kálmán tanulmányait Magyaróváron és Pozsonyban végezte. Jogi diplomát Budapesten szerzett. Mint ügyvédjelölt Magyaróvárott, helyettes közjegyzőként Kismartonban dolgozott, azután Magyaróváron közjegyző-helyettes lett. 1907-től volt a város közjegyzője. A Mosonmegyei Történelmi és Régészeti Egylet titkára, majd alelnöke, végül 1929-ig elnöke volt. Működése alatt nyílt meg az újonnan épített megyei múzeum első kiállítása (1913). A Mosonvárosi Takarékpénztár elnökévé választották. Pénztárnoka, majd elnöke volt a helyi Vörös Kereszt egyletnek, amiért II. osztályú díszjelvénnyel tüntették ki. Az önálló Moson megye megszűnéséig (1924) számos megyei bizottságnak is tagja volt. Tagja lett az egyesített vármegyék törvényhatóságának, Magyaróvár város közgyűlésének és a katolikus egyházközösség képviselőtestületének. Az egyesített megye tiszteletbeli főjegyzője volt. Számos további testület igazgatóságában tevékenykedett (pl. Mosonmegyei Gazdasági Egylet). A második tanácsrendszerben a műemlék értékű Fő utcai házukat államosították, majd az 1970-es években reneszánsz külsővel állították helyre. A lakók helyére a Hansági Múzeum második épülete és kiállítása (1983) került, a ház ma is a Cselleyek nevét viseli. A család tagjai a magyaróvári temetőben nyugszanak.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Győr szab. Kir. városi és Győr-Moson-Pozsony k. e. e. megyei fejek. Szerk. Palatinus József, Halász Imre Győr, 1931. 253. p.
  • Mosonvármegye: Magyaróvári Hírlap Magyaróvár, 1903-1945. 1939. 01. 08. 2. p.
A szócikk szerzője:Enzsöl Imre